svájci frank

Ezt nem köszönik meg a frankhitelesek

A svájci jegybank úgy tűnik, marad a fenyegetőzésnél, de további kemény lépéseket nem tesz már azért, hogy gyengítse a frankot (és védje a versenyképességét). A mai kamatdöntésükkel ugyanis nem követték az Európai Központi Bankot és nem vágták negatív tartományba a betéti rátát. Amikor ez a piaci pletyka felmerült, mindenki azt gondolta, hogy gyengülni kezdhet a frank. Most, hogy ez nem történt meg, nemcsak nem gyengül, hanem elkezdett újra erősödni, lineárisan emelve a frankalapú hitelek törlesztőjét.

Jó hír a frankhiteleseknek: megütötték a svájci frankot

Svájcnak nem tetszik az a helyzet, hogy menekülő devizaként használják a pénzét, mert annak erősödése árt a versenyképességüknek (amiben mellesleg elsők szoktak lenni a világon). A helyzetre válaszul most ismét arra tettek utalást, hogy készek negatív betéti rátát bevezetni, amitől a frank azonnal gyengülni kezdett mindennel szemben. Ezen lépésük bejelentésére egyébként kiváló lehetőséget is adhat a jövő csütörtöki kamatdöntésük. Ha bekövetkezik, akkor tovább csökkenhet a frankhitelesek törlesztője.

A frankhiteleseknek legalább emiatt nem kell aggódniuk

A svájci nemzeti bank (SNB) elnöke ismét megígérte, hogy fenntartják az euróval szemben felállított árfolyamküszöböt, vagyis egy bizonyos szintnél (1,20) már nem hagyják tovább erősödni a svájci frankot. Mindez jó hír a magyar frankhitelesek számára is, hiszen innentől kezdve már csak a forint általános gyengülése emelheti tovább a törlesztőiket.

Egyszerre két oldalról vágják most pofon a devizahiteleseket

Rossz híreink vannak a frankhitelesek számára: a kedvezőtlen európai reálgazdasági konjunktúra és az egyre feszültebb geopolitikai helyzet miatt, a befektetők ismét menekülődevizának kezdhették használni Svájc fizetőeszközét. Ennek eredőjeként az euróval szemben másféléves csúcsra került a frank, míg az árfolyamkockázatot futó devizahiteleseknek igazán fájó forint-frankban két és fél éve nem látott mélypont alakult ki. Dupla pofont kaptak így a devizahitelesek, hiszen a forint általános gyengülése mellett, a devizakereszt frank lába is erősödött. Az egyetlen mentsvár, hogy ez a második pofon a mostaninál sokkal jobban már nem fájhat, mert a svájciak 1,2-es EUR/CHF-nél már interveniálnak. Egy év alatt eddig 6 százalékkal emelkedett a frankalapú devizahitelek törlesztőrészlete, de a jelek szerint nincs megállás.

Meglódult a forint

Két napnyi mozdulatlanság után szerda délután meglódult a forint, így sikerült távolodnia az öthetes mélypontjáról az euróval és a svájci frankkal szemben. Közben délután a magyar részvénypiac is jókora lendületet mutatott, noha a nemzetközi piacokon kivárás és emiatt oldalazás volt a jellemző a ma esti Fed kamatdöntés előtt.

Itt a svájci figyelmeztetés!

Meglehetősen erős hasonlattal figyelmeztette a svájciakat Axel Weber, Svájc legnagyobb bankjának, a UBS-nek az elnöke. Azon akadt fent a bankvezér, hogy az elmúlt időszakban több olyan kezdeményezés is volt az alpesi országban, ami szerinte veszélyezteti a piacbarát svájci gazdaság alapvető liberális értékeit.

Újra figyelmeztet a svájci jegybank

Változatlanul hagyta az irányadó rátára vonatkozó célsávját (0,0-0,25%) mai kamatdöntésével a svájci jegybank, és az erről szóló közleményében újra hangsúlyozta, hogy továbbra is a megfelelő eszköznek tartja a frank felértékelődésének korlátját jelentő árfolyamküszöböt az euróval szemben. Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy kész korlátlan mértékben eurót vásárolni frank ellenében (azaz kész gyengíteni a frankot), hogy az 1,20-as árfolyamküszöböt fenn tudja tartani.

Már csak ez hiányzott a devizahiteleseknek!

Az Ukrajnával kapcsolatban kiújult geopolitikai kockázatok miatt a befektetők ismét kerülik a kockázatvállalást. Ennek megfelelően - az amerikai dollár mellett - a svájci frank is szárnyal, az euróval szemben közel egyéves csúcsára erősödött az alpesi deviza.

Máshonnan remélhetnek jó hírt a frankhitelesek

Több devizapiaci stratéga is úgy véli, hogy a svájci frankra 2014-ben gyengülés vár. Ez kedvező hír lehet a magyarországi frankhitelesek számára, akik mostanában inkább csak a hazai részről bíztak "megsegítésben".

Nagy bukó a svájci jegybanknál (2.)

Az előzetes adatok szerint 2013-ban 9 milliárd svájci franknak megfelelő veszteséget hozott össze a svájci jegybank. Az eredményt az aranytartalékokon elszenvedett mínusz rontotta le lényegesen.

6 milliárd svájci frankról feledkeztek meg

Több mint 6 milliárd svájci franknak megfelelő összeg maradt elfelejtett nyugdíjszámlákon Svájcban - közölte a svájci SRF. Ezek olyan számlák, amelyekhez tulajdonosa több mint két éve nem nyúlt, egy alap feladata pedig az, hogy megkeresse a tulajdonosokat.

Már túl vagyunk a felén - Elképesztő változásokat láttunk

Sokan beszélnek a 2008-ban kirobbant gazdasági és pénzügyi válság negatív következményeként arról, hogy egy elvesztegetett évtized lehet a kilábalás ára és ha valóban erről van szó, akkor ennek most már túl vagyunk a felén. Emiatt a tegnap közölt 2013-as devizapiaci rangsor után azt is érdemes röviden megvizsgálni, hogy mi történt a világ főbb devizáival öt éves távlatban. Egy biztos: elképesztő változásokon: féktelen szárnyalásokon és óriási hanyatlásokon vagyunk túl.

Kinyílt a svájci bicska - Videó technikai elemzés

Izgalmasan alakul a svájci frank árfolyama, a főbb devizákkal szemben mind vételi és eladási feltételek is kialakulhatnak. Mostani videónkban a lehetséges eladási szcenáriókat járjuk körbe az USDCHF, EURCHF és GBPCHF devizapárokon.

Nem kell félni a svájci franktól

A svájci jegybank továbbra is fontosnak tartja az euróval szembeni plafon megtartását és annak védelme érdekében korlátlan mennyiségben hajlandó eurót vásárolni - mondta a mai napon Fritz Zurbrügg jegybanki döntéshozó.

Itt a friss frankprognózis!

Egyre közelebb kerülünk a 2014-es évhez és érkeznek a legújabb árfolyamprognózisok. A UBS elemzőháza szerint a svájci jegybank jövőre is fenntartja az euróval szembeni árfolyamküszöböt. A következő év pedig a dolláré lehet.

Még mindig túl erős a frank

Nem változtatott az irányadó rátán (3 hónapos Libor-célsávon) és az árfolyamküszöböt is fenntartja a svájci jegybank.

Frankhitelesek: kedvező lehet a csillagok állása

Kamatdöntő ülést tart csütörtökön a svájci jegybank és a szakértők egységesek abban, hogy a jegybankárok kitartanak az eddigi politika mellett. Ez pedig a frank gyengülését vetíti előre. Most úgy tűnik, hogy az árfolyam oldaláról kedvező híreket kaphatnak a frankhitelesek.

Külföldről érkezett jó hír a frankhiteleseknek

A jelenlegi feltételek igazolják a svájci frankra vonatkozó árfolyamküszöb fenntartását - jelentette ki Jean-Pierre Danthine, a svájci jegybank alelnöke legutóbbi előadásában. Hasonlóképp fogalmazott Thomas Jordan elnök is egy lapinterjúban, amikor azt mondta, hogy nem lát okot arra, hogy a jegybank feladja ezt az eszközt. Mindeközben a Bloomberg külön cikkben foglalkozik azzal, hogy a két évvel ezelőtt bevezetett 1,20-as küszöb minden tekintetben sikeresnek bizonyult.

Orbánékat másolná a lengyel ellenzék

Sokkal nagyobb mozgások elé néz a lengyel zloty árfolyama, amennyiben egy ellenzéki képviselő indítványa támogatásra talál - számol be a Financial Times. Az egyre népszerűbb Jog és Igazságosság Párt politikusa a frankban eladósodott háztartások megsegítésére szólította fel a kormányt, külön megemlítve Magyarország esetét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.